Szerencsére reggelre jobb idő lett, habár napsütésesnek még mindig nem mondaható. Reggel jó korán keltem, elfelejtettem átállítani a telefonom óráját, és így egy órával korábban ébresztett, mint kellett volna és ezt csak a metrón vettem észre. Ja amúgy érdekesség (nekem legalábbis fura volt), hogy Chicagoban a metró nem a föld alatt van, hanem a fejünk felett zörgött. Szóval jó korán kiértem a reptérre, ami nem is volt gond, mert nagyon sok ember volt ott. Becsekkoltam, aztán irány Buffalo. Az utat végigaludtam, aztán nagy nehezen eljutottam a hostelig (a buszsofőr bácsi segítségével). Na itt meg az volt a gond, hogy délelőtt 10:45ig voltak csak a recepción, meg aztán délután 5től, én meg 11:30kor érkeztem meg, de voltak olyan rendesek, hogy kiraktak egy-egy borítékot a mágneskártyával azoknak akik foglaltak szobát, hogy a délutáni becsekkolás előtt is felmehessünk a szobába. Egy 8ágyas szobában vagyok, még nincs itt senki rajtam kívül, de láttam még ezzel a szobaszámmal borítékokat, úgyhogy nem leszek egyedül. Aztán nyakamba vettem a várost, és elindultam sétálni, na meg persze valami ebédnek valót keresni. Hát itt nem nagyon van mit nézelődni, de holnap megyek a Niagarához, ott majd biztosan lesz mit fényképezni! Aztán visszajöttem a hostelbe becsekkolni, és menetközben megérkeztek a szobatársaim is, 4 német csaj. Amikor elkezdtek németül beszélni, rájöttem, hogy az a két év kihagyás hatalmas hiba volt… Közülük hárman együtt jöttek, a negyedik egyedül utazik, délután vele bolyongtam, máris nem voltam egyedül. Jól  bekajáltunk Buffalo csirkeszárnyakból, aztán most itt vagyok a szálláson jóllakottan és izomlázam van! Pedig az elkövetkezendő (már csak!!!) egy hét alatt még nagyon sokat kell majd sétálnom!